ESZO Híradó
2005. december

A marihuána és a serdülők agya
Szívvédelem fogakkal
Madárinfluenza veszély sertésből
A rosszindulat árt a férfi szívnek
Szelektálással a jobb memóriáért
Szoptatás és cukorbetegség
A daganatos betegségek egyharmada megelőzhető
A hosszú élet titka

 

A marihuána és a serdülők agya


A legújabb vizsgálatok szerint a rendszeresen marihuánát szívó serdülőkorúak agya kimutatható károsodásokat szenved. Elsősorban a beszéddel és a megértéssel kapcsolatos területek sérülnek, ennek megfelelően a károsodás kommunikációs zavarokat okoz. Emellett azt is kimutatták, hogy a füvezők körében lényegesen gyakoribb a skizofrénia is. Mindezt azzal magyarázzák, hogy serdülőkorban az agy még fejlődik, főleg a beszéd és a felfogás tekintetében, a marihuána-használat során bejutó idegkárosító anyagok azonban ezt meggátolhatják. (Reuters Health, 2005. november 30.)


Oldal tetejére


Szívvédelem fogakkal


Ma már bőséges bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a az elhanyagolt fog- és fogínybetegségek jelentősen növelik a szívkoszorúér-elmeszesedés és más erek károsodásának kockázatát is. A fogbetegségeket baktériumok okozzák, amelyek elősegítik az erekben a koleszterinből álló lerakódások növekedését, így csökkentik az ér átmérőjét. Azt gondolhatnánk, hogy a szájban lévő baktériumok nincsenek hatással a szíverekre, de ez nem így van. A hosszú ideig fennálló, nem kezelt fogászati problémák esetén a szervezet ugyanúgy reagál, mint bármelyik krónikus gyulladás esetén. Védekezésképpen különféle anyagokat választ ki, amelyek azonban fokozzák az érelmeszesedés esélyét. Ezért a fogak egészsége szinte elválaszthatatlan az erek egészségétől. (New York Times Syndicate, 2005. november 29.)


Oldal tetejére


Madárinfluenza veszély sertésből


A szakemberek szerint egy esetleges madárinfluenza járvány kitörésében nagy szerepet játszhatnak a sertések. A sertéseknek is megvan a maguk influenza vírusa, de igen könnyen fertőződhetnek az emberi influenza vírussal is. Ez eddig nem okozott problémát, de a rendkívül agresszív madárinfluenza felbukkanása óta arra is van elméleti lehetőség, hogy a sertésekben e három vírus összetalálkozik, és kialakul az emberről-emberre terjedő, feltehetően rendkívül pusztító változat. A statisztikák szerint a sertéseket évente kb. egy alkalommal betegíti meg a sertésinfluenza. (United Press International, 2005. november 28.)


Oldal tetejére


A rosszindulat árt a férfi szívnek


Azok a férfiak, akikben nagyon sok a rosszindulat, kétszer nagyobb valószínűséggel kapnak valamilyen szívbetegséget, mint azok, akik bíznak másokban. Ugyanakkor ilyen összefüggést a nők esetében nem tudtak kimutatni. A nemi különbség oka egyelőre ismeretlen, de egyesek feltételezik, hogy a férfiak ilyen érzelmi szituációkban sokkal hevesebben reagálnak, ha nem is külsőleg, de belülről és elfojtottan. Azt korai volna kijelenteni, hogy a rosszindulat kezelésével megelőzhető a szívbetegség, de az eddigi eredmények alapján mindenképpen érdemes egy kedves, emberbarát jellem „beszerzése”. (Reuters Health, 2005. november 24.)


Oldal tetejére


Szelektálással a jobb memóriáért


Eddig úgy tartottuk, hogy a jó memória adottság kérdése, és persze ez még nem dőlt meg teljesen, de úgy tűnik, hogy mi is tehetünk valamit érte. Egy vizsgálat szerint azok, akiknek jó az emlékezőképessége, elsősorban azért tűnnek ki, mert képesek a nem fontos információk kiszűrésére, és azokat nem tárolják tovább. Tehát alapvetően nem az agyi képességekben, hanem az agyba érkező adatok szelektálásában keresendő a különbség. A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a felfedezés segítséget adhat a figyelemhiányos betegek kezelésében. Ugyanakkor a tudatos „szűrés” bárkinek segíthet abban, hogy jobban tudjon koncentrálni a fontos dolgokra. (Reuters Health, 2005. november 23.)


Oldal tetejére


Szoptatás és cukorbetegség


Egy vizsgálat szerint azoknak az anyáknak, akik hosszú ideig szoptatnak, jóval kisebb az esélyük a cukorbetegségre. A terhesség alatt az anyai szervezet cukorbetegséghez közeli állapotba kerül, egyeseknél átmenetileg ki is alakul. Mindez azért van, mert az anya csökkent inzulinérzékenysége biztosítja a magasabb vércukorszintet és ezáltal azt, hogy a magzat elegendő tápanyaghoz jusson. A szoptatás pedig a terhesség ellentéte a vércukor szempontjából: az anyai szervezet ekkor rendkívül érzékeny az inzulinra és jóval alacsonyabb a vércukorszintje a terhességben mérthez képest. Ha ez a periódus kimarad, akkor nő a cukorbetegség kockázata is. Kimutatták, hogy az utolsó gyerek szülésétől számított első 15 évben minden szoptatással töltött év 15%-kal csökkenti a cukorbetegség veszélyét. (Reuters Health, 2005. november 22.)


Oldal tetejére


A daganatos betegségek egyharmada megelőzhető


A legfrissebb számítások szerint a daganatos betegségek egyharmada megelőzhető lenne, ha az emberek betartanák azokat az életviteli szabályokat, amelyek ismeretesek a betegség megelőzésére. Ez évente 2,5 millió ember megmenekülését eredményezhetné. A statisztikák szerint kb. 7 millió ember hal meg évente a világon daganatos megbetegedésben, és ezek harmadrésze az alkoholhoz, dohányzáshoz, elhízáshoz, helytelen táplálkozáshoz, szexuális szabadossághoz, mozgásszegénységhez és más életmódbeli hiányosságokhoz köthető. (Reuters Health, 2005. november 18.)


Oldal tetejére


A hosszú élet titka


A hosszú élet titkát a kutatók három népcsoportnál vélik megtalálni: a szardíniai és az okinawai őslakosoknál, valamint a kaliforniai adventistáknál. Mindhárom helyen rendkívül magas a jó egészségnek örvendő 100 éven felüliek aránya. A szardíniaiak esetében a titok nyitjaként a mértékletes vörösborfogyasztást, a jól működő házastársi kapcsolatokat, valamint speciális sajtjukat (pecorino) említik, mely sokat tartalmaz az érvédő hatású omega-3 zsírsavakból. Az okinawaiak esetében a szoros baráti kapcsolatok, a kis adagokat tartalmazó étkezések, valamint a céltudatos életvitel jelentős szerepe, míg az adventistáknál a dió, mogyoró és bab fogyasztása, valamint a szombat megtartása és az Istenbe vetett hit került kiemelésre. Ezen felül mindhárom csoportra jellemző, hogy fontos számukra a családi élet, tartózkodnak a dohányzástól, szeretnek dolgozni, szeretik a társaságot, és nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, valamint teljes kiőrlésű gabonából készült ételt esznek. (National Geographic, 2005. november)


Oldal tetejére


2119 Pécel, Ráday u. 12., Magyarország
ESZO Híradó – egészségmegőrzéssel, a prevenció és gyógyítás területén végzett közérdekű tudományos kutatásokkal és a Hetednapi Adventista Egyház egészségügyi szolgálataival kapcsolatos híreket és információkat tartalmaz.
A lap bármely részének másolása nem kötődik a kiadó előzetes hozzájárulásához.
Észrevételeket, javaslatokat, híranyagokat az alábbi címre várunk: Hetednapi Adventista Egyház – ESZO, 2119 Pécel, Ráday u. 12.; e-mail cím: eszoinfo@adventista.hu
Az ESZO Híradó szerkesztői: Ősz-Farkas Ernő felelős szerkesztő; Dr. Gáspár Róbert – szakmai szerkesztő; Kiss Virág – szerkesztői munkatárs; Árvai Gergely – technikai munkatárs. Honlap: www.adventista.hu/eszo