EGÉSZSÉGEDRE!
2003/5. szám

EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK ÉRTEKEZLETE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE
LELKES CSAPAT JÁSZBERÉNYBEN
MÉRÉSI SIKEREK A KŐBÁNYAI EGÉSZSÉGÜGYI EXPÓN
LISZTÉRZÉKENY NAP SZEGEDEN
MODERN LÁTÁSJAVÍTÓ ESZKÖZÖK
SARS: AZ IDŐS BETEGEK FELE MEGHAL
ŐSSEJT- PER SORON KÍVÜL
A GYÓGYÍTÓ NEVETÉS
DOHÁNYOS ÉTELEK NIKOTINRA ÉHEZŐKNEK
AKI SZERET, TOVÁBB ÉL?
DEPRESSZIÓ MAGYARORSZÁGON
EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK JÚNIUSBAN

EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK ÉRTEKEZLETE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE

Gyülekezeti egészségvezetők értekezletét és továbbképzését szervezte meg az Egészségügyi Szolgálatok Osztálya a dunamelléki és tiszavidéki egyházterületeken. Május 11-én Székesfehérvárott és 18-án Debrecenben. A két területen összesen 48 egészségügyi vezető jelent meg.

A találkozónak hármas célja volt:

Székesfehérvárott dr. Gintner Zénó táplálkozáskutató az amerikai adventista életmódkutatások eredményeit ismertette. Kiemelte, hogy azok az adventisták, akik gyakorolják az egyház egészségügyi tanácsait 10 évvel tovább élnek az átlagos életformát gyakorló adventistákhoz képest. Továbbá ismertette az ANTSZ szakmai levelét az óvodai és iskolai étkeztetésről, ami lehetővé teszi a lakto-ovo-vegetáriánus étrend választását.

Debrecenben Dr. Nagy Vilmos ismertette a “Hit és Egészség” tudományos konferencia konklúzióit (SOTE, 2003.jan):

Továbbiakban kitért a csontritkulás változó kori kezelésével kapcsolatos legújabb kutatási eredményekre, amelyek kimutatták a hormonkezelések fokozott egészségügyi kockázatait.

Az előadás végül bemutatta annak a tudományos konferenciának az összegzését, ami elismerte a növényi alapú étrend fölényét a nagy fehérjetartalmú állati élelmiszerek fogyasztásával szemben a csontritkulás kezelésében. Mindezek arra engednek következtetni, hogy lassan a magyar szakemberek is felzárkóznak a nemzetközi kutatások eredményeihez.

Ősz-Farkas Ernő a gyülekezeti egészségvezető felelősségi köréről, munkamódszerekről és eü. missziós lehetőségekről tartott előadást. Végül a gyülekezetek képviselői beszámoltak a helyben folyó egészségügyi munkáról. (ŐFE 35)

oldal tetejére

LELKES CSAPAT JÁSZBERÉNYBEN

Nemrégiben egy negyedoldalas hirdetés jelent meg a Jászsági Szuperinfó című reklámújság márciusi számában, amely a Jászberényi Életmód Klub programjait tartalmazta. Akinek jár az újság nem téveszthette szem elől a vastagon szedett piros betűkkel szóló felhívást:

“VÁLASZD AZ ÉLETET!”

Az előadássorozat négy adventista testvér szervezésében március 31.-én került először megrendezésre. Az előadásokon megjelent nagy létszámú érdeklődők oka többek között az lehetett, hogy a szervezők gondosan ügyeltek a figyelemfelkeltésre: plakátokat helyeztek el, meghívókat osztottak szét. András Péter – az egyik szervező - elmondta, hogy segítséget kértek a Biblia Levelező Iskolától, amely 71 db személyes meghívót küldött ki azok részére, akik jelenleg is végzik vagy végezték a levelező tanfolyamot. A szervezők lelkesedése abból is kitűnik, hogy a felmerülő költségeket részben a saját erejükből oldották meg.

Az előadásokat Tóth Sándor lelkész jelenleg is tartja minden héten hétfőn a Jászberényi Városi Könyvtárban. A programokra olyan érdeklődőket várnak, akik szeretnének megszabadulni káros szenvedélyeiktől, Isten létezésében kételkednek, továbbá idősek és vigaszt keresnek gondjaikra vagy fiatalok és bizonytalanságban élnek. (VS 36)

oldal tetejére

MÉRÉSI SIKEREK A KŐBÁNYAI EGÉSZSÉGÜGYI EXPÓN

Egészségügyi expo került megrendezésre 2003. május 04.-én Kőbányán. A hat napos rendezvény témája a NEW START program volt. A résztvevők száma összesen 80-90 fő közé tehető. A rendezvényre látogatók először szekciókon vehettek részt, majd a program második felében egy rövidebb és egy hosszabb plenáris előadást hallhattak az előadóktól. A meghívott előadók között volt Boros Gyevi László a Szegedi Egyetem testnevelő tanára is, aki örömmel tett eleget a felkérésnek. Szabó László szervező szerint nagy sikere volt a víz és ételbemutatóknak, viszont a vendégek körében a legnagyobb népszerűségnek a különböző mérések bizonyultak. A legtöbben a testsúly, testzsír, koleszterin, vércukor, tüdőkapacitás méréseken vettek részt. (VS 37)

oldal tetejére

LISZTÉRZÉKENY NAP SZEGEDEN

2003.május 24.-én Szegeden az Újszegedi Ligetben Országos Lisztérzékeny Napot rendeztek.

2002. októberében alakult meg a Szegedi Lisztérzékenyek Klubja, a SZITI Egyesület keretein belül. Célja, hogy segítséget nyújtson a lisztérzékenységben szenvedőknek, akik úgy érzik egyedül tanácstalanok betegségükkel kapcsolatosan. Jelenleg a klub 28 állandó taggal rendelkezik, és folyamatosan növekszik az érdeklődők száma. Havi egy alkalommal rendeznek klubtalálkozót.

Célkitűzésük a felvilágosítás és a segítségnyújtás, valamint a közösségfejlesztés.

A rendezvény célja, a sajnos egyre több embert érintő lisztérzékenységgel kapcsolatos táplálkozási lehetőségek bemutatása és az ebben a betegségben szenvedő társaink informálása arról, hogy nincsenek egyedül problémájukkal. Ezen kívül célunk az egészséges életmód széleskörű megismertetése, illetve a nem diétázó lakosság tájékoztatása a gluténmentes termékek egészségre hasznos hatásairól.

A programra különböző termékbemutatókkal, kóstolóval és a gyerekek számára színes programokkal várták az érdeklődőket. (VS 38)

oldal tetejére

MODERN LÁTÁSJAVÍTÓ ESZKÖZÖK

Évről évre növekszik a látásproblémákkal küszködők száma. Ma mintegy kétmillió honfitársunknak kellene szemüveget viselnie. A feltételes mód azért indokolt, mert a szakemberek becslése szerint legalább tíz százalékuk hiúsági okok vagy fel nem ismert betegségek miatt hanyagolja a látásjavító eszközök alkalmazását.

A hét végén Tihanyban megrendezett 7. optikuskongresszuson a szakma, illetve a nagyközönség számára is bemutatták a legújabb, a legmodernebbnek számító látásjavító eszközöket. Ezek közül az egyik legnagyobb érdeklődést a német Zeiss gyár újdonsága váltotta ki. Egy olyan vékony és könnyű lencséről van szó, amely többdioptriás látáskorrekciót tesz lehetővé. A kongresszuson felmerült, hogy a magyar optikusok szeretnének szakítani a magyar társadalombiztosítással. Német minta alapján olyan bonusz rendszert alakítanának ki, ami a szemüveg típusához, minőségéhez kapcsolódóan meghatározott ártámogatásban részesíti a vásárlókat, amelyet rögtön a fizetéskor igénybe lehet venni. (Magyar Hírlap Online 39)

oldal tetejére

SARS: AZ IDŐS BETEGEK FELE MEGHAL

A korábbi becslésekkel ellentétben, a legújabb adatok szerint a 60 éven felüli SARS-betegeknek akár több mint a fele is meghalhat. Kínában még mindig nem tetőzött a betegség, Peking körzetében az elmúlt egy hétben megduplázódott a megbetegedések száma.

A súlyos akut légúti szindrómát (SARS) okozó vírus sokkal nagyobb pusztítást végez az idős fertőzöttek között a korábban véltnél; az új becslések szerint a 60 éven felüli SARS-betegeknek akár több mint a fele is meghalhat - áll az egyik vezető brit orvosi folyóirat legújabb tanulmányában. A The Lancet májusi számában közölt, brit és hongkongi szakértők által végzett felmérés szerint a járvány ismertté válása után eltelt első kilenc hét adatai azt mutatják, hogy az idős fertőzöttek 35-52 százaléka - átlagosan 43, 3 százaléka - hal bele a betegségbe; a fiatalabb korosztályok halálozási mutatója 13, 2 százalékos. (VS 40)

oldal tetejére

ŐSSEJT-PER SORON KÍVÜL

Soron kívül kitűzte a Fővárosi Bíróság azt a pert, amelyet őssejtügyben indított egy szülő. A gyermekét május 16-ára váró édesanya azért fordult bírósághoz, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) januári döntése miatt egy kórházban sem mernek vért levenni újszülöttek köldökzsinórjából - írja a Magyar Hírlap.

A szülő saját költségén szerette volna tároltatni a gyermeke köldökzsinórvéréből nyerhető őssejteket, hogy később felhasználhassák azokat a gyermek esetleges gyógykezelésére. Az ETT úgy foglalt állást, hogy az őssejtek levétele kutatási területnek minősül és erre nincs engedélyük a szülészeteknek. A rutinműveletre a jövőben valamennyi kórháznak egyénileg kell engedélyt kérni, és azokat egyénileg is bírálják el. A szükséges működési feltételeket az ETT szabja meg. (Origo 41)

oldal tetejére

A GYÓGYÍTÓ NEVETÉS

A nevetés kétségkívül az egyik leghatásosabb gyógymód: igen komoly testi tréning, megmozgatja egész keringésünket, fokozza a szívműködést, kitágítja az ereket, és ezzel rövid időn belül egyensúlyba hozza a vérnyomást. Egy jó kis hahotázás közben a mellkas izmai erőteljesen összehúzódnak, a hasüregben felgyorsul a vérkeringés, javul a belső szervek oxigénellátása, megnő a légzés intenzitása. A test többi izma elernyed, néha úgy érezzük egészen elgyengülünk, ha kitartóan nevettünk. Az agyban olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek csökkentik a fájdalomérzetet, és egész testünket kellemes bizsergés hatja át. (Patika 42)

oldal tetejére

DOHÁNYOS ÉTELEK NIKOTINRA ÉHEZŐKNEK

Dohánnyal megbolondított ételeket kínál egy New York-i étterem a nikotinra éhezőknek, ha már egyszer a nagyváros új törvénye értelmében a legtöbb bárban és étteremben tilos rágyújtani a vendéglátós alkalmazottak egészségének védelme végett. (MTI 43)

oldal tetejére

AKI SZERET, TOVÁBB ÉL?

Az elmúlt évtizedben megszaporodtak azok a megbízható, mérésekkel is igazolt kutatások, amelyek szerint az emberi érzelmek minőségének meghatározó szerepe van az egészségi állapotra, az esetleges betegségek gyógyulási esélyeire. Kiderült, hogy azok az emberek, akik cinikusak, depressziósok, bizalmatlanok, többször és súlyosabban betegszenek meg, és ennek hátterében valóságos biokémiai folyamatok vannak. Vagyis igaznak látszik az az ősi bölcsesség, hogy a szeretet, vagy nevezzük tudományosabban, a pozitív érzelmek valóban gyógyítanak. (Origo 44)

oldal tetejére

DEPRESSZIÓ MAGYARORSZÁGON

Magyarország felnőtt lakosságának több mint 15 százaléka legalább egyszer volt már depressziós, s az esetek többségében ez 6-8 hónapig tartott; a betegségen átesők 80 százalékánál újra kialakul a kór. Erről az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI)osztályvezető főorvosa, Rihmer Zoltán beszélt újságírók előtt Budapesten. A magyar lakosság több mint 7 százaléka átesett a betegségen az elmúlt egy évben, és minden hónapban elmondható, hogy a népesség 2,6 százaléka depressziós.

Nagy Zoltán az intézet főigazgatója ehhez hozzátette, hogy az intézet a gyógyult depressziósok számára létrehozta a visszatérők klubját. A betegekkel, betegcsoportokkal a kapcsolat minőségén ismeretterjesztő rendezvényekkel, valamint a párbeszéd folytonosságának biztosításával szeretnének javítani. (Korridor 45)

oldal tetejére

EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK JÚNIUSBAN

Június 14. Kamut: Dr. Nagy Vilmos
Hatvan: Szigeti László
Szolnok: Gáspár Zsolt
Solt: Mayor Nóra
Június 21. Szerencs: Ősz-Farkas Ernő

oldal tetejére

2119 Pécel, Ráday u. 12., Magyarország
ESZO Híradó - egészségőrzéssel, prevenció és gyógyítás területén végzett közérdekű tudományos kutatásokkal és a Hetednapi Adventista Egyház egészségügyi szolgálataival kapcsolatos híreket és információkat tartalmaz.
A lap bármely részének másolása nem kötődik a kiadó előzetes hozzájárulásához.
Észrevételeket, javaslatokat, híranyagokat az alábbi címre várunk: Hetednapi Adventista Egyház - ESZO 2119 Pécel, Ráday u. 12., e-mail cím: vszilvia@sda.hu
ESZO Híradó szerkesztői: - felelős szerkesztő: Ősz-Farkas Ernő, szerkesztői munkatárs: Vas Szilvia, technikai munkatárs: ifj. Egervári Miklós