EGÉSZSÉGEDRE!
2002. november

ÉLETMÓDKLUBOK TALÁLKOZÓJA
GÉNKUTATÓK AZ EMBER HIBERNÁLÁSRÓL
GYÓGYSZER A SZÍVBETEGSÉG MEGELŐZÉSÉRE
CIVILIZÁCIÓS ÁRTALOM, DE MEGELŐZHETŐ
NŐ A KORSZERŰ ÉTKEK IRÁNTI IGÉNY

ÉLETMÓDKLUBOK TALÁLKOZÓJA

A gödöllői NEWSTART életmódklub és a szolnoki Ellen Gould White ÉLETREFORM klub közös programot szervezett szeptember 29-én, vasárnap a gödöllői Valkó környéki dombságra. A kirándulásra Szolnokról 16 klub- és gyülekezeti tag érkezett.

A vendéglátók nagyobb létszámmal képviseltették magukat. Az ebédet a helyszínen ők készítettek, az igazi bográcsos - zamatos étekből mindenkinek bőven jutott. Találkoztak régi ismerősök, a balatonlellei Boldog Élet tábor résztvevői is. A mozgást a gyalogtúra, a rőzsegyűjtés jelentette, agytornaként még vetélkedőre is sor került. A szombati egészségügyi nap témájából mérték össze ismereteiket a jelentkezők. A nyertes értékes könyvajándékot kapott.

Czakó László, a szolnoki klubvezető elmondása szerint, már tervezik a visszahívást. Szerinte szükség van ilyen alkalmakra, ezért akik tehetik, szervezzenek közös programokat, vegyék fel a kapcsolatot más klubokkal, hogy legyenek közös élmények, és új barátságok szövődjenek.

oldal tetejére

GÉNKUTATÓK AZ EMBER HIBERNÁLÁSÁRÓL

Sokan legszívesebben téli álmot aludnának, hogy elkerüljék a hideg évszak viszontagságait. A tudósok Moszkvától Minnesotáig keresik a megoldást arra, hogy az ember miként hagyhatná ki életéből a fagyos hideg évszakot - adja hírül a világnak a hírt Jonathan Thompson a londoni The Independent című lapban.

Nagy felfedezést tett a hibernáció területén az állatfiziológiával foglalkozó dr Gerhard Heldmayer professzor. A kutató, aki az International Hibernation Society elnöke, felfedezte azt a két gént amelyek szerinte kiváltják a hibernációt. Ezek irányítják, illetve bekapcsolják azokat az enzimeket, amelyek úgy alakítják át a szervezetet, hogy azok szénhidrát helyett zsírt égessenek.

Rövid idő múlva Matthew T. Andrews, a University of Minnesota biokémikusa azonosította ezeket az átkapcsoló géneket, a PL-t, és a PDK-4-et Az általa felfedezett hibernációs génekben hasonló szakaszok vannak, mint az embereknél. S bár véleménye szerint még évtizedes munka vár rájuk ezen a területen, a még hosszú ideig tartó molekuláris biológiai kutatás után potenciálisan lehetséges egy rövid távú sztázis elérése.

Világszerte óriási érdeklődés kíséri figyelemmel a kutatók munkáját. S bár a kutatás megteremtheti annak a valószínűségét, hogy tél elején bebújjunk a takaró alá és csak tavasszal bújjunk elő, a kutatás legvalószínűbb területe az űrutazás és az orvostudomány lesz.

Az amerikai hadsereg az iránt érdeklődik, hogyan lehet a sebesült katonákat egy feltételezett téli álom állapotban a harcmezőről a kórházba szállítani. A NASA a hosszú távú űrutazások szempontjából érdekelt a kutatásban.

Az orvostudomány szempontjából a folyamat fő előnye a szervmegőrzésben lehet. Ha egyes szerveket hosszú időre sztázisba lehet tenni, akkor hónapokig elállnak. Ma a szervek csupán 3-4 napig tárolhatók. Így a hibernálás életeket menthet. (Medismart VS)

oldal tetejére

GYÓGYSZER A SZÍVBETEGSÉG MEGELŐZÉSÉRE

A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében jelentős eredményt hozhat az Európai Kardiológiai Társaság berlini konferenciáján bemutatott Progress-vizsgálat legújabb eredménye. E szerint a perindropil alapú vérnyomáscsökkentő egyenletesen mérsékelte a súlyos koszorúér-betegségből származó események kockázatát a vizsgált betegcsoportoknál, függetlenül attól, hogy magas vérnyomásban szenvedtek-e, illetve, hogy előzőleg volt-e már valamilyen típusú szívbetegségük. A perindropil alapú terápia a koszorúér-eredetű megbetegedések és a szívelégtelenség kockázatát 26 százalékkal csökkentette. (Házipatika)

oldal tetejére

CIVILIZÁCIÓS ÁRTALOM, DE MEGELŐZHETŐ

Minden második magyar lakos reflux tünetektől szenved.

Hazánk lakosságának több mint fele időnként szenved a reflux betegség tüneteiben, 28 százalékuk fokozottan veszélyeztetett - állapította meg a Magyar Gasztroenterológiai Társaság egy közelmúltban végzett reprezentatív felmérés alapján. A betegség esetén a gyomrot és a nyelőcsövet elválasztó izom elégtelenül záródik, így a gyomornedvet a nyelőcsőbe engedi. A hosszabb ideig a nyelőcsőben lévő savas gyomornedv károsítja a nyelőcsövet és ez égő, maró érzést vált ki. A refluxbeteg hetente többször küzd gyomorégéssel és mellkasi fájdalommal.

A refluxbetegség - akárcsak a magas vérnyomás - a gazdaságilag és társadalmilag fejlettebb országok betegsége. Így például Nagy-Britanniában a lakosság 23 százaléka szenved tőle, míg Szenegálban csupán a lakosság egy százalékának vannak ilyen panaszai.

A refluxbetegségnek oka az egészségtelen táplálkozás, a zsíros, a csípős ételek fogyasztása, a kelleténél több alkohol, a sok dohányzás és a lefekvés előtti bőséges étkezés.

A reflux visszaszorítását az életmódbeli kockázatok csökkentésével kell elkezdeni. Forrás: Világgazdaság (VSZ)

oldal tetejére

NŐ A KORSZERŰ ÉTKEK IRÁNTI IGÉNY

Bealkonyulhat a hagyományos hamburgeres gyorséttermeknek. Amerikai perek sorozatát indíthatja az elhízásért a gyorséttermeket okoló túlsúlyos New York-i beadványa. Ez a tendencia a “beülős” éttermeknek és a szendvicshálózatoknak kedvezne.

A népszerű manhattani gyors-étteremlánc, a Ranch 1, az éttermi szalvétákon feltünteti, hány kalóriát vesznek magukhoz azok, akik náluk fogyasztanak csirkés szendvicset. Nem átallják feltüntetni azt sem, hogy ezzel szemben mennyi kalória van egy McDonald’s - vagy egy Burger King-hamburgerben. Nagyjából hasonló a felfogása az USA s egyben a világ legnagyobb szendvics-üzlethálózatának, a Subwaynek is, amely egyébként Magyarországon is terjeszkedni kíván. A gyorséttermi hálózatok és az azokat követő kisebb étteremláncok példája alapján átalakulóban van az ágazat: az éttermek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy kínálatuk megfeleljen a korszerű és egészséges táplálkozás feltételeinek, s a zsíros, kalóriadús ételek helyett könnyű, kevésbé hizlalókat kínáljanak.

Felgyorsítja a folyamatot, hogy a dohánygyárakkal szemben indított perekhez hasonló jogi ügyek sorozata várható a gyorséttermi hálózatoknál is, azután, hogy nemrégiben egy 140 kilós New York-i eljárást kezdeményezett ezekkel a cégekkel szemben, mondván: a gyorséttermekben elfogyasztott ételek okozták elhízását és egészségügyi problémáit. Az érintett cégek komolytalannak ítélik a New York-i férfi beadványát, mindamellett szakmai körökben úgy vélik, hogy az ügyet nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, mert a csavaros agyú ügyvédek bármit ki tudnak hozni a dologból. Amerikában lassan nemzetgazdasági tényező lesz az elhízás: statisztikai adatok szerint a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka túlsúlyos, s 20 százalékának van valamennyi súlyfölöslege, s ezek kezdenek komoly egészségügyi problémákat okozni. Ez komolyan megterheli az egészségügyet, az elhízással kapcsolatos betegségek kezelése közel 120 milliárd dollárba került 2000-ben, s feltételezések szerint ez az összeg azóta tovább növekedett. (VS)

oldal tetejére

2119 Pécel, Ráday u. 12., Magyarország
ESZO Híradó - egészségőrzéssel, prevenció és gyógyítás területén végzett közérdekű tudományos kutatásokkal és a Hetednapi Adventista Egyház egészségügyi szolgálataival kapcsolatos híreket és információkat tartalmaz.
A lap bármely részének másolása nem kötődik a kiadó előzetes hozzájárulásához.
Észrevételeket, javaslatokat, híranyagokat az alábbi címre várunk: Hetednapi Adventista Egyház - ESZO 2119 Pécel, Ráday u. 12., e-mail cím: vszilvia@sda.hu
ESZO Híradó szerkesztői: - felelős szerkesztő: Ősz-Farkas Ernő, szerkesztői munkatárs: Vas Szilvia, technikai munkatárs: ifj. Egervári Miklós